Van egy titkom, amit nem tud senki. Ami néha szétfeszíti a lelkem, és menekülnék a valóságból, máskor egész jól eléldegélek vele. Van, amikor hetekig eszembe se jut és kifejezetten jól érzem magam.

Van egy titkom, az egyetlen, melyet soha senkinek sem mondtam el, mégcsak le se írtam, de néha legszívesebben világgá kiáltanám.

Van, hogy úgy érzem szembe kellene néznem vele, mert különben az életem örök körforgásba kerül, minden inkarnációmmal, és sose szabadulok a láncoktól. Van amikor viszont fogalmam nincs mi lenne a helyes, mert mindezt gyönyörűen be lehet tudni a BPD-nek is. Mondjuk úgy, patológiás eset vagyok, miközben ezt csak nagyon kevesen sejtik rólam, azok sincsenek tisztában az összes érzésemmel, gondolatommal. Ha valaki bele látna  a fejembe, egyrészt nem hinné el, amit ott lát, másrészt lehet, hogy bolondok házába vitetne rögvest.

De attól még nekem nem könnyebb, hogy ez csak a személyiségzavar tünete. Mert amíg nincs gyógyszer rá, addig én EZ vagyok. És van ez a titkom.

Talán soha nem mondom el senkinek és ezzel együtt élem le az életem. Ez a valószínűbb. Sírba viszem. De az is lehet, hogy egy nap nem bírom tovább és megírom a búcsúlevelemben. 

Melyet senki, de senki nem sejt.