Nem igazán tudok mit írni így mesélek az új visszatérő álmaimról. 

Ezek nem olyan élesek mint a korábbiak. Nem kifejezetten bűntudatról vagy régmúlt fájdalmak felhánytorgatásáról szólnak. Mondhatni egész jó álmok. A réges-rég halott kutyám van velem újra, itt él, mintha mi sem történt volna azóta. Apám is sokszor szerepel ezekben az álmokban, szintúgy hús-vér valójában. Történetekre nem is emlékszem, nem olyan jól körülírtak ezek mint a korábbi rémálmok. De a hangulatuk azt hiszem minden szempontból kellemesebb.

A másik kutyámmal ritkán álmodok, pedig vele kapcsolatban sokkal súlyosabb és fájóbb az emlékezés és a bűntudat. Pedig csak rövid ideig élt velem, nem hozzám kötődik, nem velem fog találkozni a Menyország kapujában, hanem a jelenlegi gazdáival. Mégis olyan szívbemarkoló az egész ha rá gondolok. Sokkal jobban fáj minden másnál. Bízom benne, hogy ez az egész segít majd az anyaságban, hogy jó anya legyek. Persze ostobaság összehasonlítani a 18 éves énemet egy 30 évessel - de mégis szarul érzem magam a történtek miatt. És bízom benne hogy azt amit neki nem adhattam meg, majd meg tudom adni a gyerekemnek. 

Biztosan ezért változtak meg az álmaim is. Sok a rémálmom ettől függetlenül, de ez állítólag terhesen normális. 

A gyerekkoromból vannak bizonyos napfényes képek. A lakásunk jó nagy volt, régi önkormányzati, sokszobás, magas belmagasságos förmedvény. De nagy és szellős. Mindig úgy él bennem, hogy tele volt élettel - mindig volt nálunk valaki - és fénnyel. Pedig sok öröm ott nem ért, vagy legalábbis nem emlékszem rá. De a napsütéses emlékek megmaradtak. Nem is emlékszem téli sötét délutános, vagy hideg zord képekre. 

Megváltozott a világképem a koronavírus kapcsán is. Hihetetlen hogy egyik napról a másikra a jól kiszámított, kiporciózott életem, az elkövetkező hónapok, félév tervei romba dőltek. Hogy a vágyott utazások elmaradnak, és a négy fal közé szorulok. Hogy a terhességemet végig kell aggódnom, nemcsak a vírus miatt, hanem hogy vajon sikerül-e eljutnom minden vizsgálatra. Mi lesz a járvánnyal, mire szülök? És utána? Ki tudja meddig tart ez az egész, meddig kell rettegésben élnünk majd egy kisbabával, nehogy hazahozzuk neki a koronavírust.

Ezek a dolgok aggasztanak. Holott valószínű hogy így is könnyen túlesnék a betegségen, mert jó az immunrendszerem. De azért jó lenne ha előbb utóbb előállnának a vakcinával.

A barátnőm meg... máskor is írtam már róla. Nem törődöm, érdektelen. Olyan aki mindennap rámír, de mint egy hülyegyerek: sose arra válaszol amiről előtte beszéltünk, nem reagál a történeteimre, viszont mindig küld egy kutyás videót, mintha engem is legalább annyira érdekelne ez a labrador vagy golden retriever vagy mi a szösz. Mert neki az van. És így mindig csak olyan videókat néz amiben ilyen kutya van. Én bármilyen kutyáról szívesen nézek videókat, ámbár nem ez a hobbim.

Szóval elég elszigeltnek érzem magam ezáltal, hogy az egyetlen korombeli, gyerekkori barátnőm is teljesen hasznavehetetlen. Mindig csak a munkára panaszkodik, hogy ő home office-ban is megszakad... egyrészt örüljön, hogy nem rúgták még ki mint többezer másik embert mostanában, másrészt ezer és egy lehetősége lett volna váltani. Sosem tette. Így viszont alkalma adódik mindenkit irigykedve utálni, akinek nem olyan borzalmas a munkája mint neki. Meg a retrieverek, ugye. 

Így nem csoda, ha nem sok kedvem és alkalmam van rá, hogy a terhességgel kapcsolatos érzéseimről, félelmeimről beszéljek. Vagy ha beszélek - nincs reakció. Kutyás videó esetleg.

Munkába is keveset járok, ezért elég kevés interakció jut nekem nap mint nap. Hát ez egy ilyen szitu. Furcsa lesz elmesélni a gyereknek, hogy a Nagy Koronajárvány idején született. Vajon megváltozik a világ ezek után..? Végre észbekapnak a kormányok és foci meg celebek helyett az egészségügy és kutatás lesz a húzóágazat? Jó lenne ha ennyi haszna legalább lenne az egésznek. De addig még sokaknak kell meghalni...

Kb. egy évvel ezelőtt írtam ide utoljára, teljesen "más állapotban", teljesen kifordulva magamból. Teljesen más ember képét látom a blogon, mint akit ma a tükörben. Vajon milyen lesz anyukaként egy féléves babával..? Meglátjuk. Talán írok akkor.

Adja az Örökkévaló, hogy így legyen. Minden rendben legyen.