Szóval nagyon mélyen vagyok. Mondanám, hogy rég nem voltam így, de hazudnék. Állandó a fent és lent, csak néha napján tovább tart a fent időszak, és olyankor azt hiszem, most már minden rendben lesz.
De szép lassan ismét megőrülök az unalomtól, a bezártságtól, a négy kurva faltól. Ugyan suliba járok, de az nem napi 8 órás feladat, sőt, péntekenként pl. nincs tanítás, de dolgozni akkor sem tudnék rendesen, nem hiszem hogy túl sok munkahely lenne ennyire totál rugalmas, csak azért, hogy alkalmazzanak. Vagyis de, volt egy hely, ahol a fél egyetem dolgozik, már-már kezdtem örülni neki hogy na majd én is beadom oda az önéletrajzom és nyáron már tolhatom az igát, erre most hallom hogy felszámolják ezt a szervet, létszámleépítés stb, szóval oda már nem jutok be.
Alapvetően ez a legnagyobb gondom: a napom nagyobb részét itthon töltöm, tömény unalomban. Oké, elfoglalom magam, de az nem egy nagy élvezet. Aztán bemegyek a suliba, ahol kereken EGY ember van, akivel beszélő viszonyban vagyok, és örülök is neki, ha bent van és végre valahára emberi szót hallok, de valljuk be, ő se lesz a legjobb barinőm, messze is lakik ráadásul, ha végez, vissza is fog költözni.
Amikor pedig nincs bent, akkor full egyedül érzem magam, még rosszabbul mint a négy kurva fal közt itthon, mert még nyomoréknak is érezhetem magam, amiért egyedül lógok, mint valami leprás.
Egy szem barátnőm, akivel úgy ahogy megértjük egymást, egy éve nem ér rá találkozni, a másik csaj meg, akivel jóban vagyok, a skizofrén, na az meg skizofrén. Nem baj az, mert szeretem, ő az egyetlen kibaszott ember a földön a páromon kívül, aki érdeklődik irántam és ezt szép lassan megtanultam megbecsülni, de azért hiányzik egy egészséges ember is, na. Akivel bármiről tudok dumálni, nemcsak a borderline-ról, a gyerekkorról, a depresszióról, a halálról, a nemi irányultságáról stb....
Szóval a napjaim úgy telnek mint egy rokkant nyugdíjasnak, a depresszióm pedig lassan apám depijének szintjét verdesi. Utálom az embereket, úgy járok kelek az utcán, metrón, hogy undorodom az összestől, a büdös bácsitól aki persze csak mellettem talál helyet, a hülye picsától aki nem tenné arrébb a cuccát/lábát, hogy más is elférjen, a sok hülyegyerektől aki kurva keménynek hiszi magát amiért a villamos végében is hallatszik az üvöltése a tegnap esti buliról és bebaszásról. Vegyetek kocsit és szaporodjatok csak b+.
Nem véletlen, hogy totál rákattantam az animékre - most is örömmel tölt el némelyik, ha belegondolok -, várom a hét különböző napjait mikor jön ki az adott manga, most pedig sci-fi olvasással menekülök a valóságból. Aludni is azért szeretek, mert addig se vagyok ebben a szar világban. Szegény barátom nem tudom mért van még velem.
