Már egy ideje terveztem írni, de végül mindig csak fejben fogalmazom meg a posztot és mire odajutnék hogy van időm és lehetőségem írni, akkor meg elmegy a kedvem tőle.

Amúgy meg: nagyon tetszett a banános hasonlat jót nevettem rajta :D de nem vagy banán! Én is ugyanezt éreztem veled kapcsolatban, hogy szívesen írnék csomoszor, de nehogy már ilyen cringy alaknak tűnjek, aki a másikra akaszkodik… mondjuk az már kiderült párszor hogy gondolkodásban sok esetben hasonlóak vagyunk, de vicc hogy ennyire. Én is szívesen beszélgetnék veled, és tényleg érdekes hogy ennyi mindent tudok rólad a blogod által, meg ugye te is rólam és ez milyen fura. De nem rossz érzés. Tök jó hogy vagy! :)
És tényleg jól esett hogy múltkor írtál! 

Most éppen jól vagyok már egy ideje, rájöttem hogy időnként sikerül kontroll alá hajtanom a depimet, persze ehhez az kell, hogy legyen egy jobb napom, és akkor abba a jóba kapaszkodva tudok így megmaradni. Persze ehhez mindennapos önkontroll kell, nagyon kemény, meg persze az is hogy ne jöjjön semmi komolyabb szarság, mert az könnyen visszahúz. De büszke vagyok magamra hogy egy ideje már ezt tartom.

Az is segít, hogy mostanában sok borzasztó sorssal találkoztam. Egyrészt olvastam ezt a könyvet amit egy magyar nő irt, akinek a tengerbe fulladt a 18 éves fia pár évvel ezelőtt. Féltem hogy nagyon ilyen lélekbe maró, fájdalmas olvasmány lesz ez a könyv, de nagyon érdekes volt hogy a nő kibaszott erős, aki végig intelligensen tudta kezelni a helyzetet. És nagyon inspiráló hogy valaki egy ilyen tragédiábol is fel tud állni, élni tudja az életet, mégha sokkal szomorubban mint előtte de mégis, nem őrült meg, nem pusztult bele a gyászba. Nagyon nagyon szép könyv volt. 

A másik meg a rengeteg panaszkodó anyuka a Fb csoportokban… hat mi tagadás, arany életem van hozzájuk képest. Borzasztó férjek, szörnyeteg anyósok. Semmi segítség, éjjel 10x felkelő gyerek. Aztán van egy beteg gyerek, kb egyidős Elzával, valami genetikai betegsége van ami halálos. Azt mondták az orvosok nem valószínű hogy megéli az egy éves kort. Valami felszívódási zavara van, ami miatt olyan sovány mint egy holokauszt túlélő… borzalmasan néz ki, ijesztő, csupa ránc hiszen a víz se nagyon szívódik fel benne. Néha posztol róla anyuka, hogy friss infokkal szolgáljon a gyerek állapotáról (mondjuk ez nekem fura, egy többszáz fős Fb csoportban, de oké ő így dolgozza ezt fel), és mindig mikor meglátom már görgetek tovább amilyen gyorsan csak tudok. Egyszerűen horrorisztikus látvány, nagyon rossz érzés belegondolni mennyit szenvedhet ez a gyerek, hogy életben tartsák.

Istenem kb ötödszörre állok neki ennek a posztnak Elza miatt. Szóval szociális élet:

Múltkor ráírtam redditen egy csávóra aki könyvajánlókat posztolt. Gondoltam nekem is ajanlhatna párat, persze kb 10x elnézést kertem hogy zavarom, és hogy nem muszáj válaszolnia stb, nehogy valami őrültnek nézzen. Ő meg írta hogy semmi gaz, nyugodtan írjak, úgyhogy beszélgettünk egy kicsit könyvekről. Majd mindezek ellenére egy idő után nem válaszolt… pedig eskü nem zaklattam, és csak könyvekről dumaltunk, semmi másról. Úgyhogy hat ennyit az én probalkozasaimrol…

(Sajnos tabletről írok és ez elég idegesítő, és fárasztó is egyben. )

Másik, beléptem ilyen anyuka barátkozós Fb csoportba. Rengetegen írjak ki hol merre laknak, keresnek anyuka barátnőt közös babakocsis setakhoz stb, de egyszerűen látom hogy alig jön össze ez a többségnek. Én is ismerkedtem ott, azóta is rengeteg találkozón voltam… ja nem. Ugyanez, irkaltunk egymásnak aztán valahogy kalap kabát, nem lett belőle semmi. Már le is szarom.

És akkor ugye ott van ez a hiper szuper barátnőm. A gyerekkori. Aki tok közel lakik hozzam, ráadásul január óta munkanélküli (!!!444) es ez idő alatt háromszor találkoztunk… elárulom a titkot, nem miattam lett csak ennyi. A vicces hogy most már felajánlottam hogy én megyek át hozza gyerek nélkül, addig anyám vigyáz Elzara. Ennek örült is (gondolom lusta meg irtó antiszoc, még az is fáj neki hogy át kocsikazzon hozzam), erre most mondja hogy az idióta kutyája megharapott egy másik hülye kutyát így nem biztos hogy összejön a találka. 

Érdekes hogy az egyéni probalkozasaim ilyen mérhetetlenül kudarcba fulladnak állandóan, tuti valami karmikus dolog, mert azért szerencsére az élet más területein nincsenek nagy gondjaim, legalábbis amit ne tudnék megoldani (hu ez de nagyképűen hangzott). Szociális életem is tud azért lenni, szombaton nagy családi összejövetelen voltunk, baromi jó volt, annyira hogy kitaláltuk Elza szulinapjara vissza hívjuk ezeket a rokonokat. Egy probléma van , hogy itt mindnekinek lakása van, ahol nem férnek el ennyien, egyedül anyosomekhoz tudnánk menni a kertesbe, de ott meg osszvissz van négy széjjel rohadt kerti szék egy széjjel rohadt asztallal, magyarul akkor azt is venni kene… csak erre az egy alkalomra… hat nem tudom. 

Tegnap meg évfordulós “romantikus” programot csináltunk férjemmel kettesben. Sajnos nem kell semmi extrara gondolni, csak sétáltunk a várban es megnéztünk egy múzeumot. Meg kajaltunk is egy jó de irtó drága étteremben. A vicces az volt, hogy alig ettünk reggelit, így indultunk el. Én egy tál gabonapelyhet ettem, így kb mire oda értünk rosszul voltam… de előbb végig néztük a múzeumot, csak azután mentünk ebédelni ami iszonyú rossz ötlet volt… gyakorlatilag úgy telt el ez a romantikus nap hogy rosszul voltunk végig és alig vártuk hogy együnk végre… pizzat kertünk mindketten, konkrétan be vágtam az egészet, plusz utána desszert… hat mit ne mondjak felül múltam önmagam. Mivel ugye ilyenkor az ember szervezete már totál kivan, hiába ettünk, utána tiszta komasan indultunk haza. Itthon meg ugye várt Elza… 

Szóval nehéz nap volt, mindezt a saját hülyeségunknek köszönhetjük.  

Még annyi mindenről írnék de mennem kell gyereket ellátni. Meg a háztartást… ettől is már a faszom kivan, hogy egesznap csak pakolok, mosogatok, mosógép, szárítógép, aztán megint elölről minden…