Épp pogácsát sütök. Nagyon finik lesznek, életem első pogikái :)

Ez egy jó év volt. Az év eleji legszörnyűbb, leghosszabb ideig tartó depressziójával együtt. A szar diplomával, munkanélküliséggel együtt. Vagyis tök szar így ebbe belegondolni, de már másképp tekintek erre.

Régebben majd meghaltam a kettesben töltött túl sok idő miatt, most meg erre vágyom, nem érdekelnek haverok, barátok, bulik, és itthon is jól megvagyok. Persze azért időnként ki kell mozdulni, de korábban el sem tudtam volna képzelni, hogy ne jöjjön ide minden szombat este XY, most meg már lassan egy éve hogy barátnője van és ezért ritkán látjuk. Egy éve ez tuti mély depibe vetett volna. Most meg ha felajánlják, hogy lógjunk együtt, én vagyok az aki a kifogásokat keresi. Most én vagyok az, aki nemet mond, akinek nem hiányzik a társaság, és nem fordítva.

Szóval ennyiben óriásit változtam. Békésen üldögélek itthon a laptopommal, a könyveimmel, az animékkel. Néha arra gondolok, bárcsak lehetnék háztartásbeli, bár egy olyan korban élnék ahol ez is tök oké. Hogy az asszony vezeti a háztartást, neveli a gyerekeket. De persze mindezt a mai jogainkkal akarnám, és a mai kor libsi felfogásával együtt :) 

Mondjuk, ha igénybe vesszük a kormány 10 millás támogatását, akkor valószínűleg így lesz - 3 gyerek 10 év alatt, utána meg még találjak egy épkézláb munkáltatót aki ennyi kihagyással felvesz...? Reális.

De most jó. Minden helyrerázódott. A súlyos pillanatok elmúltak, normálisan tudok tekinteni a gondjaimra. A párkapcsolati problémák, amik gyakorlatilag teljes mértékben az én betegségemből adódtak, megszűntek. Múltkor jöttem rá, mennyire megváltoztam ilyen téren: egy csúnya veszekedést követően nem arra gondoltam, amire ilyenkor szoktam, hogy nem szeret, kihasznál, gonosz vagy tudomisén mi, hanem hogy jót akar, ő is meg van bántva, mert úgy érzi nem értik meg/nem szeretik stb, és ezért reagál úgy, nem azért mert valójában nem szeret és gonosz ember.

Ha munkám lesz, nem hiszem hogy ilyen happiness-ben fogom tudni végigvinni a mindennapokat. Láttam a rossz példát már, ugye... De azért megpróbálom. Ez volt talán hosszú ideje a leg-depi-mentesebb évem, ha nem is mondanám a legjobbnak, de a legegészségesebbnek, legnormálisabbnak igen. Remélem ezt a mentális egészséget meg tudom majd tartani a későbbiekben is, bár nincsenek illúzióim. Azért adja I.ten.