Olyan kurva magányos vagyok. Utálom ezeket a rohadt ünnepeket, mert évről évre egyre inkább erre emlékeztetnek. Nincsenek barátaim, amit magamnak köszönhetek persze. Nincs olyan hobbim se, ami a szabadidőm nagy részét kitölthetné. Unalmas, unalmas, unalmas minden napom. Oké ott a párom, akivel nagyon jól megvagyunk, de ő akkor is csak egy ember. Nem tud mindig és minden téren ott lenni nekem, és szórakoztatni engem. Ott van a családom, de velük se szeretek túl sokat lógni, épp elég havi egyszer mondjuk.
Úgyhogy marad az egyedül egyedül egyedüllét. Már hozzászoktam, de ilyenkor szar. Nem tudom megmondani mi zavarna jobban: letörölni facebookról a szülinapomat, és látni hogy senki az égvilágon nem ír, vagy meghagyni és látni, hogy ír mondjuk 15 ismeretlen ismerős, akikkel amúgy 5 éve nem beszéltem, vagy sose voltam jóban, csak egy távoli ismerős, volt évfolyamtárs, stb. Mindkét eset csak azt szimbolizálja illetve üvölti az arcomba, hogy egy barátom sincs, a páromon kívül nincs egy lélek ezen a bolygón aki nekem fontos lenne, vagy akinek fontos lennék.
A suliba bejárni kínszenvedés. Még akkor is ha 10-kor kelek, akkor is ha csak egy vagy két órám lesz, akkor is ha van kivel ellegyek és akkor is ha nem annyira uncsi az óra. És ettől mindig rosszul érzem magam, hisz mi lesz ha dolgozom majd? Ott aztán nem lóghatok, meg nem kelhetek fel akkor mikor kedvem tartja. Nem léphetek le hamarabb ha olyan kedvem támad. Nem fognak elengedni a nap közepén. És senki nem mondja, hogy jól fogom érezni ott magam, lesznek barátaim, vagy ugyanúgy egésznap kukán ülök majd az íróasztalomnál, egésznap nem szólnak majd hozzám, max ha valami feladatot kapok, aztán 4-5-kor szépen hazakullogok, miután magam alá motyogtom egy sziasztokot.
Pfuj de látom ezt a gyönyörűséges jövőt. Nem lesz megállás, nem lesznek szabadnapjaim, amikor magammal foglalkozhatok és kialudhatom magam, hisz erre a hétvége édes kevés lesz. Nem nagyon lesz erőm már programokra se, még többet fogunk itthon rohadni, mert azt a kevés időt inkább fetrengéssel akarom majd tölteni, mintsem kirándulással vagy ilyesmi. Nyáron nem lesz strandolás, azt a minimális sportot amit űzök/űztem még annyira se fogom, igazi tunya szardarab leszek.
És utálni fogom.
Nem szeretek ilyen ember lenni, de ilyen vagyok. Állandóan fáradt, állandóan az ájulás szélén álló, gyenge, beteges szardarab. Aki akkor érzi jól magát ha 10-ig aludhat és egésznap netezhet.
Vagy ha van valami jó program... de ugyan mikor volt nekem ilyen. Nincs senki akivel bulizzak, nincs egy baráti társaság, hogy összeüljünk egy sörözésre. És ne csak kettesben legyünk.
És ezen már nem tudok változtatni, ha eddig nem sikerült, már nem is fog. Így végülis hova lyukadunk ki...? Hát hogy másféle "társaságot" kell találjak magamnak. És jó okot arra, hogy ne legyek a taposómalomban napi 8 órát. Van erre megoldás, csak épp dönteni kell, társaság és boldogság vagy kertes ház és kutyák...? A kettő együtt - legalábbis ilyen fiatalon, ennyi anyagi forrással - ugyanis nem fog menni...
Nehéz döntés lesz, de ha a fentiek szerint alakul majd az életem és gyűlölni fogom a mindennapjaimat, akkor úgyse leszek türelmes, és nem a helyes úton fogok haladni. Hanem azon ami boldoggá tesz. Ennyi.