Néha úgy érzem magam, mint akit rosszul raktak össze. Mint akinek éreznie kéne valamit, de nem érez, üres, mint egy gép. De valamit mégis érez, hiszen rossz neki, szenved. Aki nem tudja szavakba önteni mi a baj, pedig egész életében orvosi és pszichológiai könyveket bújt. 

Valami rosszul működik, hiszen teljesen abnormálisan viselkedek, gondolkozok, létezem. Imádok aludni, mert imádok álmodni - de nem tudok aludni, mert nyomasztanak a gondok. A mondvacsinált gondok. Amiket egy normálisan működő emberi gépezet teljesen normálisan tudna kezelni, mégcsak "gond"-nak se nevezné őket.

Tele vagyok gyűlölettel. Ma hajnalban levezettem ennek a történetét, éspedig hogy egész kedves, aranyos, barátkozós, vidám csajból hogyan alakultam át házsártos öregasszonnyá. A szomorú az egészben, hogy bár a képletet ismerem, visszafelé nem működik. Mint az entrópia. Az is törvényszerűen történik, mikor leesik a pohár és összetörik, de visszafelé már nem fog az asztalra visszarepülni és összeállni. Az már örökké törött maradt, csak megragasztgatni lehet.

Mint a lefelé tartó spirál. Mikor egy teljesen normális, jól szituált ember elkezdi elcseszni az életét. Először apróságokkal, pl. nem sikerül pár vizsga az egyetemen. Vagy kipróbál némi könnyűdrogot. Vagy tőle függetlenül, meghal a szülője, és nem marad senki aki támogassa. És egy nap drogos skizofrén csövesként ébred valahol az aluljáróban.

De nem mindenkiből lesz bolond csöves, van akinél másképp jelentkezik a spirálon lecsúszás. Van aki meg tud állni még ez "emberi" szinten, még látszólag normális, társadalmilag elfogadott életet tud élni. De valami belül mégse jó. 

Én is eltörtem valahol az úton, és lecsúsztam egy pár szintet azon a spirálon. Állok és tartom magam már nagyon régóta, hogy idáig és ne tovább. Valószínűleg le tudok így élni egy életet, akár még boldog is leszek időnként, de amikor szembe kell majd néha nézni önmagammal, akkor látni fogom azt a hiányzó részt ami útközben elveszett, meghalt.

Néha reménykedem valami csodában, mint a Messiás eljövetele, vagy az ufók Földre szállása, mert ennél kisebb csodák sajna nem fognak rajtam segíteni. Isten meg sehol, hisz ha létezne, miért engedné szenvedni az embereket, oly sok ártatlan embert? Én csak a jéghegy csúcsa vagyok, miközben rengetegen élnek pokolian szörnyű mindennapokat. Hát akkor hol van...?

De jól vagyok amúgy.