Annyira kilátástalan a helyzetem, hogy az nem igaz. 

Pár napja ezt álmodtam. Egy olyan épületben voltam, ahol a legalsó szinten egy ünnepség kezdődött. Ott még nevettem, jól éreztem magam. Aztán ahogy haladtam felfelé az emeleteken egyre jobban rájöttem, hogy egyedül vagyok, hogy hiába vagyok kedves, vicces, hiába próbálkozom bármivel, nem kellek senkinek. És mikor a legfelső szintre értem már eldöntöttem, hogy meg kell halnom. Nagyon különös érzés volt, ahogy rájöttem, nincs más megoldás - sőt, ez az életem egyetlen célja. És leugrottam.

A párkapcsolatommal jó ideje gondok vannak - alapvetően az én hibámból, de bocsátassék már meg egy 23 évesnek, ha meggondolja magát, és mégsem akar már házasságot és életreszóló elkötelezettséget. Másrészt úgy érzem, bár jól megvagyunk, de ő sosem fog megérteni engem és teljes odaadással, tiszta szívből szeretni. 

Én pedig csak szenvedek magamban és tudom, nincs kiút. Csak reménykedek valami csodában, hogy ma talán elüt egy autó vagy kiderül, hogy valami halálos betegségem van. És végre tényleg új életet kezdhetnék egy másik univerzumban, egy párhuzamos világban, ahol létezik az igazi szeretet, ahol nincs ennyi mocsok mint ezen a földön.