A vidámság és jókedv minden napom velejárója és alapköve. A pozitív életszemlélet határozza meg a gondolkodásomat, és bevonzza (!!) a jó dolgokat az életembe.

Legalábbis eddig. Aztán meglátjuk mi lesz.

Május 1-től ugyanis megszüntetik az osztályt ahol dolgozom, átkerülök egy másikra. Egy olyanra, ahol általában 2-3 hónap után mondanak fel az emberek. Olyan emberek, akik 20 éve dolgoznak ezen a helyen. Rengeteg a munka, az embert napi szinten basszák le, ha nem ül bent este 8-ig túlórázva, természetesen ingyen. A legszebb az egészben, hogy ügyfelekkel is kell beszélni, akik rendszerint azért telefonálnak, hogy elküldjenek minket a k*va anyánkba, amiért még nem jött meg a pénzük. Állítólag mindennapos szavajárásuk a te faszszopó geci.

És én idekerülök egy hét múlva.

DE a pozitív gondolkodás és az örök vidámság majd segít. Míg anyám generációja hagyta magát a földbe döngölni, és kutyába csicskulva túlóráznak évek óta, nap mint nap, teljesen ingyen, a minimálbérnél alig magasabb fizetésükért, mi az újak már ezt nem fogjuk hagyni.

Kihívásként tekintek erre a változásra. Vajon ki tudok majd állni magamért, mikor a főnök a túlóráért cseszeget? Lepereg majd rólam a kiabálás, szidalmazás? Vagy más dolgozók szúrós tekintete, mikor 4-kor felállok és hazamegyek? El tudom-e engedni a munkát, annak a tudatában, hogy napról napra csak nő és nő az el nem végzett anyagmennyiség? Magam mögött tudom hagyni 4 órakor a tornyosuló iratanyagot?

Meglátjuk. 

Addig vidámság, jókedv, életszeretet. Süt a nap, lehet bicajozni, ma pedig kitakarítom végre a lakást amire hetek óta nem volt időm. Este buli, hétvégén shopping. Időnként tanulok egy kis statisztikát, matekot, vagy bénázok az excel házival.

Kinek kell ennél jobb élet?

Márcsak a kertes ház és kutya. Meg gyerekek. :)