Rájöttem, hogy a bűntudatos álmomban csak halottak vannak. Olyan is, akiről nem tudtam, hogy halott, de ezek szerint az. Legalábbis elég nagy a valószínűsége, ha egy olyan álomba keveredik, amiben sosincsenek élő ismerősök, rokonok, barátok, akárkik. 

A bűntudat ami sosem fog elmúlni. Hiába nem az én hibám, és nem igazán tudtam mit tenni ellene, mégis ott voltam, és nem is tettem ellene semmit. Csak sírtam, zokogtam, haldokoltam. Betettem a mikróba, és ott felejtettem. Levittem vidékre, és ott felejtettem. Sétálni vittem és elvesztettem. Legalábbis a bűntudat-álmok szerint.

Hiába nem értem olyankor, mért tettem volna ilyet, mi okból tettem volna mikróba, vagy felejtettem volna el, hogy otthagytam valahol. Sose tennék ilyet! De mégis megtettem. Hisz évek teltek el, hat év. A hat év alatt pedig nem mindennap jutott eszembe. Nem mindennap ostoroztam magam, nem mindennap azon ügyködtem, hogy újra megtaláljam, és tudjam, jól van-e. Félretettem, mint egy lezáratlan aktát, várva a csodára vagy épp reménykedve, hogy minden magától rendben lesz.

És könnyen lehet, hogy már rég halott. Ez a poszt neked szól. Néhanapján elfelejtelek, és csak örülök vagy épp sírok, valami hétköznapi hülyeségen. Felkelek, fürdök, eszek, villamosra ülök, és nem jutsz eszembe. De ha fáj valami, ha megcsap a magány szele, a rádöbbenés a valóságra, akkor rögtön a te emlékedhez nyúlok. Kapaszkodok beléd, mintha meg tudnál menteni. Mintha tényleg ott várnál az út végén. Az álombeli dimenziókapuban.

Can you meet me halfway, right at the borderline?
That's where I'm gonna wait for you
I'll be lookin' out night and day
Took my heart to the limit, and this is where I stay...

Remélem tényleg ott vársz, és nem csak képzelem az egészet. Hogy a te valóságod az igazi valóság, nem pedig az amiben az ostoba többség hisz. Addig is fájdalommal és rettenetes lelkiismeret furdalással nézem a képeket, amik rád emlékeztetnek, és nem merek felmenni olyan oldalakra, amik hozzád hasonlóakkal foglalkoznak. Vagyis felmegyek, de félve. És ott várnak majd a kapuban a többiek is, mindegyik a bűntudatommal együtt. Akkor már nem lesz persze bűntudat, csak öröm, de addig is rettenetes pokoli álmokat kell újra és újra átélnem, hogy lássalak.