Szóval hát most tartok ott, hogy jelentkezek a Burger Kingbe. Vagy a Mekibe. Vagy a KFC-be. Vicces, hogy egyszer már tartottam ugyanitt. Mikor a legelső szakomat 19 évesen félbehagytam, és egy félév kényszerpihenőre kerültem, keresni kezdtem munkát. Persze sehova nem hívtak be, egyedül a mekibe. Végül nem vettek fel, mert elárultam, hogy csak félévet szeretnék dolgozni (ma már nem árulnám el). Szóval akkor maradtam munkanélküli. Persze akkor még nem volt ez akkora tragédia. Most már az.
Az ok, amiért diplomát akartam ez volt: fizikai munkát nem bírom, alacsony a vérnyomásom, gyenge vagyok, ájulós vagyok, nekem az irodai munka való. Két diplomával és két nyelvvizsgával a hátam mögött most mégis mehetek a tutiba. De muszáj, még ha anyagilag nem is szorulok rá, ez emberileg néz ki kurva szarul. Mármint hogy itthon ülök. Ha lenne valami hobbim, vagy értenék bármihez – kötnék, varrnék, agyagoznék, zenélnék – ami által hasznosabbnak tűnnék, és amivel lehetne így vagy úgy némi zsebpénzt keresni... de hát ugye semmihez sem értek az égvilágon.
Anyám csesztetett úgy az elmúlt félévben folyamatosan, hogy miért nem jelentkezek hozzájuk? Ő egy olyan szervnél van, ahol rendszeres a napi 10-12 órázás, persze ingyen, és mindig rémtörténeteket mesélt róla. Elképzelhető, hogy ha nem ijesztgetett volna azzal, hogy milyen szar ott mindennap, akkor korábban jelentkezem. Na de a végén jelentkeztem. Erre mivel jön anyám? Hogy hát nem fog összejönni mégsem, mert milyen az már, hogy egy helyen dolgozunk. Abból csak a baj van...! Hát oké.
A vicc, hogy lenne lehetőségem – talán, nem biztos – ismerősök segítségével bekerülni valahova. De akkor térden kéne csúsznom, kérnem, kunyerálnom, jópofiznom és segget nyalnom. Faszkalap vagyok tudom, hogy ehelyett inkább elmegyek hamburgert sütni. Na nem mintha jelen pillanatban bármelyik is opció lenne, csak közeli távlatban. Még adok magamnak egy utolsó hónapot és akkor. Akkor jöhet a vicc, hogy mit kérdez a bölcsész a mekiben? Szia, mit adhatok? Bár én nem vagyok bölcsész. Pedig lehet, azzal is többre vittem volna.
