Van egy visszatérő álmom, ami nem is egy bizonyos álom, hanem egy szituáció, egy "háttér" ami lassan egyre gyakoribbá válik és teljesen összezavar engem, hogy miért ez, miért most, és miért ilyen sokszor.

Álmomban a régi házunkban vagyok. Ez a ház egy igen-igen régi építésű, emeletes kertes ház volt, mely úgy volt megépítve ahogy 100 évvel ezelőtt normálisnak tűnt: sok szoba, melyet alapvetően különböző lakóknak szántak, egy közös fürdő + konyha. A fürdőhöz keresztül kellett menni 2 szobán is (anno 2 lakón), ami az én időmben persze már lakatlan és üres volt. Nem szerettem itt élni, mindig félelmetes volt a ház hatalmassága és kongó üressége. A szobák is nagyok voltak, ez is kellemetlen volt nekem, mint félős gyereknek.

A háznak megvoltak a maga hangjai, zajai, amiket nem mindig tudtam megmagyarázni, csak szellemekkel persze... A padlás és a pince olyan helyek voltak, ahová ha egyedül kellett volna mennem, biztos belehalok a félelembe. És persze a hab a tortán: a hatalmas udvaron réges-rég földszintes házak álltak, melyek egyikében közvetlenül a rsz-váltás előtt egy gyilkosság is történt.

Szóval ebben az ódon, ijesztő "kastélyban" nőttem én fel, rideg szülők mellett. Mondanom sem kell micsoda öröm volt elköltözni onnan egy újépítésű társasházba. De ebbe a régi házba álmodom vissza magam rendszeresen, melynek lakói is vannak: természetesen apám az. Az álomban totál természetesnek tűnik, hogy a rég lerombolt házban élek a rég halott apámmal, csak néha érzek némi furcsaságot az egészben. A többi lakó pedig a szintén halott kutyáim. Változó, hogy mikor melyik. Ők is ott élnek, szintén totál természetes érzést keltve. 

De volt nekem egy másik kutyám is, M., akit mondjuk úgy, Isten vett el tőlem 6 évvel ezelőtt, de akkor még élt. És tudtommal még élnie kéne. Ennek ellenére őt is ide álmodom, bár vele már kicsit más az álom-szitu, az ő esetében a legtöbbször tudom, hogy eddig ő nem volt velem és most valami csoda hatására visszakaptam, ezért boldog vagyok. Múltkor pedig azt álmodtam, hogy valami jóst vagy kit kértem meg, hogy mondja meg, hol van most M., de ilyet nem is először álmodok, sokszor indultam már a megkeresésére álmomban (általában sikerrel).

Nos, így leírva talán nem túl izgalmas. De akkoris nagyon ijesztő ezt álmodni nap, mint nap, mindenféle értelem nélkül. Olyan mintha a tudatalattim/Isten/akárki üzenni akarna valamit egyre erőteljesebben, de nem tudom mit, mert legtöbbször nem történik semmi érdekes ezekben az álmokban. Csak ott vagyok, élek, annyi szokott néha lenni, hogy aggódom apám vagy a kutyák miatt valamiért.

Másik, kevésbé gyakori, ámde nagyon hasonló álmomban a háttér a nyaralónk. Ezt a nyaralót apám építette 40 éve kb, azóta sajnos majdnem romokban hever. Gyerekkorom óta nem tudtunk ott nyaralni, az is lassan szellem-kastéllyá alakul. A nyaralós álomban régebben általában azt láttam, ahogy ott él az egyik (rég halott) kutyánk, miközben mi itt vagyunk ugye Pesten, változó, hogy épp melyik kutya, én pedig megsajnálom, hogy itt teng-leng egymagában és eldöntöm, hogy vagy megpróbálok ideköltözni, vagy a kutyát viszem fel Pestre. Ha pedig M.-mel kapcsolatos álom, akkor az történik, hogy tudom, hogy valaha ő is itt lakott egymagában, de elkóborolt, keresgélem, és vagy megtalálom, vagy nem.

Ha apám van ebben az álomban, akkor ugyanez a szitu, itt él vagy egyedül, vagy a kutyákkal, vagy van amikor én kerülök erre a romos helyre egyedül, és félek mert sötét van, várok valakire, pl a barátomra hogy visszajöjjön, de nem jön, közben hangokat hallok, vagy csak ülök a nagy kussban az egyik romos szobában és iszonyú rossz az egész, félek, nyomasztó az egész.

És a legvégére hagytam a lényeget.

Egyik ilyen álmomban, melyben a régi házunkba álmodtam magam, rájöttem, hogy álmodok (ilyen egyébként sokszor van és ilyenkor manipulálom az álmomat, hogy úgy történjenek a dolgok, ahogy szeretném). Észbe kaptam, hogy már megint itt vagyok a 10 éve lebontott házban, a kapualjban szaladgáló rég halott kutyánkkal, apám pedig az emeleten van, valamelyik szobában. Azt mondtam magamnak, hogy elegem van ebből az álomból, hát most megtöröm ezt a varázst. Nyitva hagytam a kaput, hogy a kutyák ki tudjanak jutni az utcára, ki is szaladtak, én pedig felfelé tartottam a lépcsőn, bár már nem tudom pontosan mit akartam tenni. Nem is a cselekedet volt a lényeg, csak az, hogy ne viselkedjek többé úgy, mint ezekben az álmokban mindig, mint ahogy a valóságban viselkednék, ha mindez igaz lenne. De bejött a kapun egy férfi.

Követett és utolért. Ahogy írtam, álmaimat ügyesen tudom manipulálni, ha akár kicsit is sejtem, hogy álom az egész, pl ha megtámadnak, elképzelem, ahogy legyőzöm, vagy odaképzelek magamhoz egy fegyvert, ilyesmi. Ez mindig bejött. De ebben az álomban nem. Nem tudtam küzdeni ellene, hiába próbáltam fegyvert képzelni a kezembe, nem ment. A Férfi legyőzött, nem hagyta hogy megtörjem a visszatérő álmom rendjét, átkát, varázsát, akármilyét. Felébredtem.

Ezt a posztot inkább magamnak írtam, hogy meglegyen, ne felejtsem el a későbbiekben sem, ha egyszer végre kiderül, mi ez az egész. Ha kiderül egyáltalán, vagy életem végéig üldözni fog ez a legyőzhetetlen álom.